2008. február 24.

Túrós bukta - sajátkészítésű fotóval !!!!


A recept egy bejegyzéssel korábban található: itt.

Bukta

valalmi hasonlót szeretnék
A recept, ami alapján dolgozom, a következő:
25 dkg finom lisztet ugyanannyi rétesliszttel, 5 evőkanál cukorral, 1 mokkáskanál sóval, és 1 db tojással, 3,5 dl tejjel összegyúrok - természetesen a megfuttatott élesztőt sem kihagyva!
Majd megkelesztjük. Ha kedvünk és időnk van rá, többször is átgyúrhatjuk.
1 cm vastagra kinyújtom (szokásosnál lisztezettebb deszkán), majd négyzetekre vágom és megtöltöm akármilyen töltelékkel. (Lehet ezt sós változatban is elkészíteni, akkor a cukormennyiség kevesebb, jóval, és borssal is ízesíthetem. Mi leginkább káposztával - előre megpárolt! - töltjük meg, de bármivel meg lehet, ami nem enged sok levet.)
Olvasztott (kb. 15dkg) vajban megforgatom a feltekert buktákat, majd vajazott (de lehet margarinos is :) - tepsibe szorosabban egymás mellé helyezem, és így fog, csak felfelé kelni - hely hijján.
180 fokos sütőben megsütjük.
Jó étvágyat!
Szeretnék saját készítésű fotót prezentálni, de az sajnos csak később lehetséges.
Most indultam (valódi) kávét inni.
Itt megtalálható még a buktán kívül sok más finomság receptje is.

2008. február 23.

Palacsintára éheztem...

Fotó, és recept innen:
Hozzávalók a palacsinta tésztájához:
1 tojás
2 dl tej
egy csipetnyi só
2 dkg cukor
3 dkg kókuszreszelék
10 dkg liszt
Hozzávalók a töltelékhez:
3 dkg cukor
2 csomag vaníliás pudingpor
A karamellás barackhoz:
4 dkg cukor
30dkg őszi vagy sárgabarackbefőtt
Elkészítés:
A pudingot, a tejet és a cukrot összekeverjük, és lassú tűzön megfőzzük.
A palacsintatésztához a cukrot, a lisztet, a tejet, a sót és a tojást összekeverjük és annyi szódavizet adunk hozzá, hogy megkapjuk a megfelelő sűrűséget, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket. Ezt követően, szokásos módon kisütjük a palacsintákat.
A cukrot karamellizáljuk, majd ráöntjük a vékonyra felszeletelt barackokra. A palacsintákat megtöltjük a pudingkrémmel, összehajtjuk, tányérra helyezzük, és a tetejére öntjük a karamellizált barackokat. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
most pedig megyek, és megsütöm a magunk kis
túrós, csokis, lekváros palacsintáját.

2008. február 18.

Savanyúkáposzta-saláta

Nem tudom már, hol találtam a receptre - de közzéteszem, mert a hozzávalókat tekintve ilyen téli (vitaminhiányos) hónapokban nélkülözhetetlen harapnivaló kerekedik ki belőle.

A fotót itt találtam, és még akad
jó néhány szimpatikus recept az oldalon...

Lehetőleg piros almát (1 db) felkockázunk, hagymát (1 db) szintén, majd az ananásszal (kb. 3 karika, amit szintén felkockázunk) összekeverjük, hozzáadjuk a savanyú káposztát (50 dkg), és az alábbi lötyivel nyakonöntjük, majd 1-2 órára behűtjük.
Dresszing: 1 evőkanál (ek.) majonézt, 4 ek. tejszínnel, 1 ek tormával, 1 teáskanál cukorral, 1 ek citomlével, sóval, borssal és 1 teáskanál aprított kapribogyóval összekeverünk. Hígíthatjuk egy kis ananászlével.

Sülthusokhoz (csibe) önálló köretként, vagy vacsihoz sok-sok sajttal (ementali) ajánlom.

2008. február 15.

Leffe - Brune


A kép innen:
Ezt hallgatom,
és mindjárt ezt olvasom -
Egyszóval - jó nekem :)